Várj még, Uram Jézus, még ne gyere hozzánk!
Még rettentő alkalmatlan lenne a látogatásod!
Annyi dolgunk van.
Felvételizünk, nyelvvizsgára készülünk, szigorlat előtt állunk,
Nyakunkon az államvizsga, elkésünk a randevúról, készülünk a
Lakodalomra, beugrunk egy társasházba, tőkét hajtunk fel
Egy bombabiztos vállalkozáshoz, aki lemarad, az kimarad, lízingelünk
Egy jó autót, szülni is alig érünk rá, alapítványi iskolát grundulunk,
Jazzbalettre rohanunk a lánnyal, karatézik a fiú, fel kell hajtani egy jó ösztöndíjat,
Mert mi lesz vele, ha nem tanul néhány szemesztert Amerikában. Lakáskassza kéne,
Hogy legalább nekik könnyebb legyen a fészekrakás, és igen, az unokákkal is
foglalkozni kéne.
Ha megérjük a nyugdíjat, az talán megfelelne.
Igen, Uram, majd én is templomba járó leszek, mint a mama.
Addig is a Te útmutatásod szerint járok el, éppen uralmam alá hajtom a földet.
De ez ma olyan strapás.
Hogy Te gyalog jártál?
Na ne idegesíts ezzel a demagóg szöveggel.
Bocs, nem így akartam mondani.
Akkor még más világ volt és kultúra.
Hogy nem volt otthonod, de voltak barátaid?
No igen, de gyermekeid sem voltak.
Könnyű a legényélet.
Annak idején én is elaludtam hálózsákban a betonon,
De most ez az én pozíciómban, ugye ezt már nem.
Tudod, kinézik a gyermeket az osztálytársai,
Ha nem veszi fel a lépést.
Hogy itthon is vannak szegények?
Igen, akikben nincsen ambíció, meg kitartás.
Jó, megengedem, hogy vannak balszerencsés rétegek…
Ne hallgass ránk, Uram, Jézus!
Törd ránk az ajtót, és mosolyogj ránk!
Szeretettel, mintha mind a gazdag ifjú lennénk.
Talán nem fogunk elszomorodni és leverten távozni.
Talán van néha fülünk a hallásra.
Talán nem vagyunk egészen vakok.
Talán nem hiába haltál meg, talán mégsem telt el meddőn
Ez a kétezer esztendő.
Kyrie eleison!